Nem múlhat el büntetőjogi kodifikáció a bűncselekmény fogalmának újragondolása nélkül, ez a bejegyzéssorozatunk tárgyát képező tervezet esetén is megtörtént. Tudom, hogy hülyén hangzik, de a jogtudósok a bűncselekmény fogalmáról vérre menő vitákat bírnak folytatni, nem is igazi elméleti büntetőjogász az, akinek nincs egy saját definíciója. Ezt a tudományos vitát nem igazán akarom ismertetni, akit érdekel, utána tud olvasni: a Jogelméleti Szemlében viszonylag korrekt és érthető írások jelentek meg (itt, itt és itt), de az egész problémakör összefoglalásáról is készültek tanulmányok.

A tervezet alkotói hosszas gondolkodás után úgy döntöttek, hogy a társadalomra veszélyesség fogalmát kihagyják a bűncselekmény törvényi meghatározásából:

A hatályos bűncselekmény fogalomban szereplő társadalomra veszélyesség fogalma lehetőséget  teremt  a jogalkotó és a jogalkalmazó közötti hatáskörmegosztás módosítására, mivel nem zárja ki, hogy a jogalkalmazó azt állapítsa meg a jogalkotó által veszélyesnek ítélt, ezért büntetni rendelt cselekményről, hogy annak hiányzik a társadalmi veszélyessége. Ebben az esetben büntethetőséget kizáró ok fennállása nélkül, egyedül a társadalomra veszélyesség hiányára alapozva kizárhatja a büntetőjogi felelősséget. Ilyen módon a büntető bíró és az ügyész felülbírálhatja a törvényalkotót.

Aki egy kicsit is tisztában van a gyakorlattal az tudja, hogy mi sem áll távolabb egy büntetőbírótól vagy egy ügyésztől, mint hogy közvetlenül a konkrét magatartás társadalomra veszélyességének hiányára alapozva megállapítsa, nem történt bűncselekmény. Nem azt mondom, hogy soha nem fordult még elő ilyen, évente néhány alkalommal ténylegesen megtörténik, de járványszerű elterjedésétől továbbra sem kell tartani. Persze ez nem kisebbíti az elméleti probléma súlyát, már ha létezik az egyáltalán. Szerintem nem, de ez most mindegy is, inkább nézzük meg, hogy mit fog tenni a jogalkalamzó abban az esetben, amikor most a társadalomra veszélyesség hiányára alapozza az eljárás megszüntetését vagy a felmentést. A tervezet indokolása a következőket javasolja:

A bűncselekmény materiális ismérve a jogellenesség, amely azt fejezi ki, hogy a büntetni rendelt tevékenység vagy mulasztás valamilyen védett jogi tárgyat sért, vagy veszélyeztet. A jogellenesség kérdésében a jogalkalmazónak kell állást foglalnia. A bűncselekménnyé nyilvánított tevékenységek és mulasztások általában feltétlenül  büntetést érdemelnek, konkrét esetben azonban a jogalkalmazónak kell megállapítania, hogy az adott tevékenység vagy mulasztás ténylegesen sértette, vagy veszélyeztette a védett jogi  tárgyat.

Érdekes, mintha valami hasonló lenne most is: a jogalkotó amikor egy magatartást büntetni rendel, akkor állást foglal annak absztrakt társadalmi veszélyességéről, a jogalkalmazónak pedig minden esetben vizsgálnia kell az elkövetett cselekmény konkért társadalomra veszélyességét, és ez alapján arra a következtetésre is lehet jutni, hogy a törvényi tényállást formálisan kimerítő cselekmény nem bűncselekmény.

Mivel a jogalkotó szerint ez utóbbi eljárás sérti a jogbiztonságot, csak az lehet, hogy a jogi tárgy sérelme vagy veszélyeztetése és a társadalomra veszélyesség nem azonos fogalmak. Vagyis a materiális jogellenesség nem egyenlő a társadalomra veszélyességgel. Ez a kérdés évtizedes tudományos vita tárgya, de ennek nyilvánvalóan nem volt semmi befolyása a kodifikációra, hiszen a büntetés célja kapcsán megtanultuk, hogy nem a jogalkotó feladata a tudományos kérdések eldöntése. Ezért vizsgáljuk meg a gyakorlatot, hátha ott van a baj.

A jogalkalmazó a társadalomra veszélyesség törvényi fogalmából indul ki: társadalomra veszélyes cselekmény az a tevékenység vagy mulasztás, amely a Magyar Köztársaság állami, társadalmi vagy gazdasági rendjét, az állampolgárok személyét vagy jogait sérti vagy veszélyezteti. Ezen rágódik egy kicsit, visszagondol a múlt ködébe vesző büntetőjog szemináriumokra, és mivel nem emlékezhet mindenre, kinyitja a tankönyvet. Ebből megtudja, hogy a jogi tárgy az a jelenség, amit a büntetőjog véd, illetve amit a bűncselekmény támad.

Az egybeesés nem véletlen, ugyanis a társadalomra veszélyesség fogalmában a büntető kódex általános jogi tárgyait látjuk felsorolva, az egyes különös részi tényállások ezek védelmét konkretizálják. A cselekmény társadalomra veszélyessége kizárólag a jogi tárgyra gyakorolt hatás alapján definiálható: az a cselekmény veszélyes a társadalomra, amely sérti vagy veszélyezteti a jogi tárgyat.

A bírói gyakorlat egységesen követi ezt a jogértelmezést, mint ahogy az az EBH1999. 81. számon közzétett elvi határozatból is kiderül: a társadalomra veszélyesség a magatartásnak az a sajátossága, hogy sérti vagy veszélyezteti a Btk. Különös Részében védett jogi tárgyat, ezért az a tényállásszerű magatartás, amely nem jelent veszélyt a társadalomra, vagyis nem jogellenes: nem valósít meg bűncselekményt.

Tehát a jogalkotó a jogbiztonságra hivatkozva kidobja az ablakon a társadalomra veszélyesség fogalmát, majd előírja a jogalkalmazónak a jogtárgy-specifikus értelmezés kötelezettségét, ami tökéletesen ugyanaz, mint a társadalomra veszélyesség vizsgálata. A jogbiztonság szempontjából nem vagyunk beljebb, de legalább sikerült állást foglalni egy tudományos vitában, márpedig ettől más esetben kategorikusan elzárkóztak. A tudományos nézetek közül azt választotta, ami az egységes gyakorlattal ellentétben áll, és mindezt még rosszul is csinálta.

Ugyanis ebben a kérdésben a Wiener A. Imre által 2003-ban kidolgozott koncpeciót követték, a normaszöveget ugyan nem, de az indokolását átvette a tervezet. Wiener szerint a jogalkalmazás a materiális jogellenesség típusait a bírói gyakorlat által alakított szabályok alapján értékelheti, de a konkrét cselekményt nem vetheti össze a bűncselekmény általános fogalmával. A materiális jogellenesség hiányának a kimondására csak a bírói gyakorlat által kidolgozott kizáró okok keretei között kerülhet sor. A tervezet indokolása is rögzíti ezt: "jogalkalmazónak azt kell értékelnie, hogy a konkrét esetben fennállt-e olyan körülmény, amely kizárta vagy korlátozta a cselekmény büntetendőségét, vagy az elkövető büntethetőségét". Ez - ebben a felfogásban - rendben is van, de akkor nem kellett volna beleírni a bűncselekmény törvényi fogalmába a jogellenességet, mivel nem a jogellenesség, hanem büntetendőség hiánya (valamely kizáró ok megléte) vezet felmentésre. Így viszont nyitva maradt a lehetőség arra, hogy a jogtárgy-sérelem hiányára alapítva megállapítsák a jogellenesség - és így a bűncselekmény - hiányát.

Tehát mit sikerült elérni? Semmit. Mintha a kodifikáció során elsősorban azzal foglalkoztak volna, hogy úgy módosítsák a hatályos szabályokat, hogy a végén lehetőleg minden ugyanúgy maradjon.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.