Állítólag 1990-ben nem tartották aggályosnak a bankok, hogy a kormány beavatkozott polgári jogi szerződésekbe, bár annak idején ezt a bankok oldalán tette. Lássuk mi is történt 1990-ben, és miért nem ágáltak a bankok az akkori jogszabály által előírt szerződésmódosítás ellen. Talán azért, mert az elsősorban nem a "bankok", hanem az állam érdekeit szolgálta.

a Magyar Köztársaság 1991. évi állami költségvetéséről és az államháztartás vitelének 1991. évi szabályairól szóló 1990. évi CIV. törvény

64. § (1) Azoknak a kölcsönöknek a kamata, törlesztő-részlete és adósság összege, amelyeket az Országos Takarékpénztár vagy a takarékszövetkezet az 1988. december 31-e előtt hatályban volt jogszabályok alapján lakásépítés, lakásvásárlás vagy egyéb építési munkák céljára nyújtott, az adós választása szerint 1991. január 1. napjától kezdődően a 65. vagy a 66. § rendelkezései szerint változik meg.
65. § (1) A 64. § (1) bekezdése szerinti kamatmentes vagy évi 3,5%-ot meg nem haladó kamat mellett nyújtott kölcsön kamata egységesen évi 15%-ra változik.
(2) Az (1) bekezdés szerinti célra nyújtott 3,5%-nál magasabb és nem változó kamatozású kölcsönök kamata 1992. január 1-jétől évi 15%.

Tehát az állam az akkor lényegében még állami tulajdonban lévő OTP (illetve a takarékszövetkezetek) által kamatmentesen vagy igen kedvezményes kamatozással nyújtott lakáskölcsönök kamatát - bizonyos kedvezményes előtörlesztési lehetőségek biztosítása mellett - 15 %-ra emelte. Emiatt többen is az Alkotmánybírósághoz fordultak, amely a 32/1991. (VI. 6.) AB határozatban foglalkozott az üggyel. Az ügynek szoros összefüggése volt a Ptk. 226. § (2) bekezdésének első mondatával, amelyen a korábban idézett törvényi rendelkezés alapult:

Jogszabály a hatályba lépése előtt megkötött szerződések tartalmát csak kivételesen változtathatja meg.

Az Alkotmánybíróság a Ptk. 226. § (2) bekezdését nem találta alkotmányellenesnek és kimondta, hogy már hatályos szerződések jogszabályi úton történő módosítására csak kivételesen kerülhet sor. A kivételességi klauzula követelményei akkor teljesülnek, ha a szerződéskötést követően beállott körülmény folytán a szerződés valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti, a körülményváltozás nem volt ésszerűen előrelátható és túlmegy a normális változás kockázatán, továbbá a beavatkozás társadalmi méretű igényt elégít ki. Azt pedig, hogy a Ptk. 226. § (2) bekezdésében biztosított felhatalmazás alapján a beavatkozás feltételei alkotmányosan fennállnak-e, az Alkotmánybíróság jogosult eldönteni.

1990-ben pedig az Alkotmánybíróság szerint ezek a körülmények fennálltak. Az AB határozat indokolása alapján az érintett kölcsönszerződések lényeges eleme volt, hogy a hosszú lejáratú állami kölcsönök kamatkedvezményéből adódó terheket az állam viselte. Tette ezt akként, hogy a kedvezményes hitelkamat és a piaci betéti kamat különbözetét a hitelszerződések megkötésére felhatalmazott pénzintézeteknek megtérítette a 61/1985. (XII. 27.) MT rendelet alapján. Az állami költségvetés így az akkori magas betétkamatláb és az egykori alacsony kölcsönkamatláb nagy eltérése miatti súlyos veszteségeknek az akkor még lényegében állami tulajdonban lévő OTP (és takarékpénztárak) javára történő megtérítésére kényszerült. Az eljárásban előterjesztett pénzügyminisztériumi vélemény szerint a lakástámogatásra fordított összegek ekkor már a magyar költségvetés 16,3%-át tették ki, így olyan nagymértékben terhelték az állami költségvetést, hogy a lakástámogatási rendszer fenntarthatatlanná vált.

1990-ben tehát az állam a Ptk. által részére biztosított kvázi egyoldalú szerződésmódosítás jogával élt akkor, amikor a lakáshitelek kamatát rövid időn belül az ötszörösére emelte annak érdekében, hogy a költségvetés egyensúlyát és az ország fizetőképességét biztosítsa. Az említett, lényegében állami tulajdonban lévő pénzintézetek csak közvetítők voltak, kevéssé látszottak a jogszabályváltozás tényleges haszonélvezőinek. Ez akkor valószínűleg így volt rendjén. Az viszont cseppet sem helyénvaló, hogy kormánypárti politikusok ezzel az esettel példázódnak most, mert az egyoldalú szerződésmódosítás akkor elsősorban az állam érdekét szolgálta, aki a szerződéses feltételrendszer egyik alanya volt. Ez alapján az 1990-es ügy - legalábbis gazdaságilag - a bankok nyolcpontos javaslatcsomaggal tilalmazni kívánt egyoldalú szerződésmódosításának igazolásául is szolgálhat.

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.