Ismét napirendre került a családon belüli erőszak kérdésköre, most éppen a 16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen elnevezésű rendezvénysorozat kapcsán. Idén nem ez az első alkalom, hogy felmerül a téma: a nyáron civil jogvédő szervezetek nyílt levélben fordultak az IRM-hez a távoltartás kapcsán felmerült gyakorlati problémékat részletezve, majd néhány lelkes képviselő törvényjavaslatot nyújtott be a hatékonyabb szabályozás érdekében. Mivel a probléma egyáltalán nem hagy hidegen, továbbá mert lelkes híve vagyok a minőségi jogalkotásnak, úgy gondoltam nem árt, ha a hatályos szabályozzásal kapcsolatos néhány kritikát közelebbről is megvizsgálok. Ez talán segít annak eldöntésében, hogy merre kellene indulni a módosításokkal.

Álmosd Róbert, az Amnesty International Magyarország igazgatója észrevételezte, hogy "például az USA szövetségi államaiban létezik egy jogi intézmény, mely nem veszi figyelembe az elkövető védekezését az áldozat beleegyezéséről, ha az áldozat egy bizonyos kor, legtöbbször 16 év alatti". Ez annyira nem különleges szabályozás, hogy még a magyar Btk. is ismeri: az erőszakos közösülést és a szemérem elleni erőszakot nem csak erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel lehet elkövetni, hanem a sértett akaratnyilvánításra vagy védekezésre képtelen állapotát kihasználva is. Márpedig a Btk. 210. §-a szerint a 12. életévét be nem töltött személyt védekezésre képtelennek kell tekinteni, így a beleegyezése ellenére is büntetni kell a vele szexuális aktust létesítő személyt. Lehet azt mondani, hogy a beleegyezési korhatár alacsony, de azt sugallni, hogy nincs ilyen, talán nem kellene, mert még a végén nem veszik komolyan az illetőt.

Aztán olyat is mondott, hogy "az áldozatnak kell bizonyítania azt, hogy nem a beleegyezésével történt a cselekmény", márpedig véleménye szerint ennek pont az ellenkezőjére lenne szükség. Ez egy kicsit trükkös megfogalmazás, a lényeg az lenne, hogy a terhelt bizonyítsa, hogy a sértett beleegyezésével történt az aktus. Kezdjük talán ott, hogy a magyar büntetőeljárásban - a magánvádas és pótmagánvádas eljárás kivételével - a sértettnek semmit nem kell bizonyítania, ugyanis a Be. 4. § (1) bekezdése alapelvként rögzíti, hogy a vád bizonyítása a vádlót terheli, aki ilyen ügyekben az ügyész szokott lenni. A bizonyítási teher ilyen megfogalmazásából az is következik, hogy a terhelt nem kötelezhető ártatlanságának bizonyítására, ez nem mellékesen a tisztességes eljárás egyik alapkövetelménye. Feltételezhetően nem mindenki osztja az álláspontomat, de a kérdéses magatartások elleni hatékonyabb fellépés érdekében én nem változtatnék ezen. Már csak azért sem, mert ehhez szükség lenne egy új büntetőeljárási törvényre is. Ami nyilván nem lenne probléma azután, hogy a kívánt szabályozás érdekében kénytelenek voltunk módosítani az Alkotmányt, és felmondtunk egy-két nemzetközi szerződést.

A rendszertani értelmezést is magabiztosan kezeli az egyszeri jogvédő: "jelentős problémaként mutatkozik, hogy a nemi erőszakot nem a személy elleni vétségként, hanem a morál, azaz az erkölcs elleni vétségként definiálja a magyar jogrendszer". Remélem, hogy csak az újságíró volt pontatlan, mert az ugyebár nem vétség, hanem bűntett, nagyon nem mindegy. De az üzenet nekem így sem igazán tiszta. Jelentős probléma? Hol? Kinek? Most az komoly, hogy azért bírálják el enyhébben ezeket a bűncselekményeket, mert a nemi erkölcs elleni bűncselekmények cím alatt találhatók a Btk.-ban? Valahogy nincs előttem a kép, hogy áttesszük a személy elleniek közé, és egyszercsak a jogalkalmazók a homlokukra csapnak, hogy jé, tényleg, ez egy komoly bűncselekmény, most aztán odacsapunk.

A fent már említett módosító javaslat egyik benyújtója, Magyar Bálint is szeret mostanában nyilatkozni a témában. Szerinte azért húzódik a szigorításról szóló törvény megalkotása, mert "például többször felmerült: egy távoltartási rendeletnél hova mehetne a bántalmazó. A liberális politikus szerint a bántalmazó jogainak védelme miatt nem történik semmi, holott ideje lenne végre a bántalmazott alkotmányos jogaival törődni". Az, hogy hova megy a terhelt, miután elrendelték vele szemben a távoltartást, nem elsősorban a jogkorlátozás miatt probléma. Nyilván amiatt is, persze, de van egy praktikus kérdés is: honnan keríti elő a nyomozó hatóság meg a bíróság? Jelenleg a büntetőeljárási szabályok szerint a terhelt jelentléte szükséges az eljárás lefolytatásához, ahhoz meg nem árt egy lakcím, ahonnan meg lehet idézni. Nyilván le is lehetne tartóztatni, de akkor meg minek szenvedni a távoltartással?

Ha már távoltartás, vessünk egy pillantást a NANE levelére is. Erősen indítanak: "a jogszabály nem határozza meg a maximális időt, amin belül a hatóságok kötelesek a távoltartásról döntést hozni". A vádirat benyújtása előtt a távoltartást a nyomozási bíró rendelheti el, aki a Be. 214. § (1) bekezdése alapján az indítvány előterjesztésétől számított három napon belül köteles meghozni indokolt határozatát. Nekem ez egy eljárási határidőnek tűnik, méghozzá a rövidebb fajtából.

Az is gond, hogy "a kialakult gyakorlat szerint ügyészi indítvány hiányában a bíróságok nem rendelik el a távoltartást". Sajnos a bírósági eljárás már csak olyan, hogy a bíróság indítványra határoz dolgokról, a távoltartást meg nyilván nem a terhelt fogja ötletként bedobni, hanem az ügyész. Rajtuk kívül kizárólag a sértett van abban a helyzetben, hogy ilyen indítványt tegyen, kár hogy az AI-s kollégának probléma, hogy a sértettnek kell bizonyítani bármit is. Márpedig ha indítványt tesz valamire, akkor ez nehezen kerülhető el.

Az sem állapot, hogy "a hatályos jogszabály számos kibúvót nyújt elkövető, rendőrség, ügyész, és bíró számára egyaránt az alól, hogy fellépjen az erőszak ellen. A törvény szövege szerint ugyanis "megalapozott gyanú" esetén lehet csak távoltartást elrendelni." Amíg nincs gyanúsítás, addig nincs terhelt, így nem is lehet senkivel szemben büntetőeljárási kényszerintézkedést alkalmazni. A gyanúsításnak meg kell történnie, hiszen ekkor közli a nyomozó hatóság, hogy milyen tényállás alapján és milyen bűncselekmény miatt folytat eljárást. Védekezni ennek ismerete nélkül igencsak nehézkes, ez szintén garanciális rendelkezés, a tisztességes eljárás egyik eleme.

Mindezzel nem azt mondom, hogy nincs tennivaló, csupán azt, hogy az ilyen nyilatkozatokkal semmit nem lehet elérni. Már azon túl, hogy az embert nem veszik komolyan, hiszen alapvető jogi ismeretek nélkül akar jogi problémákat megoldani. És így sajnos azt az ügyet is komolytalanná teszik, amiért harcolnak.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.