Breakin' rocks in the hot sun

Az index címlapon feltűnt egy blogbejegyzés a burzsuj.blog.hu-ról, a Legmenőbb börtönök címmel. Ebben szerepel a a szentpétervári Kresty Börtön (gondolom, magyarul Kresztij lehet), ahol a 3000 férőhelyen több, mint 10000 rabot tartanak fogva, akikre fejenként 4 m2 mozgástér jut, és hetente negyedórát fürödhetnek. A kommentek között felbukkan a szokásos igény, ami a kommentekben fel szokott bukkanni, miszerint ilyen szigorú bánásmódra lenne szükség Magyarországon is.

Azt hiszem, büszkén jelenthetjük, hogy ezt immár elértük: a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII. 1.2) IM rendelet 137. § (1) bekezdése szerint a zárkában (lakóhelyiségben) elhelyezhető létszámot úgy kell meghatározni, hogy minden elítéltre legalább hat köbméter légtér, és férfi elítéltek esetén három négyzetméter, a fiatalkorúak, illetve a női elítéltek esetén három és fél négyzetméter mozgástér jusson.

Tehát a magyar jogszabály kisebb mozgásteret ír elő, mint ami Ororszországban ténylegesen jut. Ehhez képest ha megnézzük a BVOP honlapján, akkor láthatjuk, hogy 2008-ban az átlagos telítettség 117% volt, vagyis a fenti számok (mozgástér, légtér) alapján megállapított 12556 helyen átlagosan 14805 ember tartottak fogva, így hát a három (három és fél) négyzetméter se annyi igaziból.

Mi a helyzet a fürdéssel? A fenti IM rendelet 151. § (1) bekezdése szerint  az elítéltek részére hetente legalább egy alkalommal - a szennyező munkaterületen dolgozóknak naponként, munka után - meleg vizes fürdést (zuhanyozást) kell biztosítani. Az intézet lehetőségeihez képest a naponkénti fürdést valamennyi dolgozó elítéltre, illetve az elítélt nőkre is ki kell terjeszteni.

Az én tudomásom szerint az intézetek lehetőségei több helyen akár heti kettő, sőt három fürdési lehetőséget is lehetővé tesznek, de persze ez nem általános. Mennyi ideig tart egy ilyen fürdés, ami a Kresztij börtönben 15 perc? Az ombudsman megállapítása szerint pl. a Fővárosi Bv. Intézetben öt percig. A túltelítettség itt egyébként 200 százalékos, vagyis azt mondhatjuk, hogy a mi egy börtönünkben a Kresztijhez képest harmadannyi ideig lehet fürödni hetente. A három négyzetmétert a 200%-al összevetve büszkén megállapíthatjuk azt is, hogy kevesebb, mint feleannyi mozgástér jut egy rabra nálunk, mint az oroszoknál.

Úgyhogy nem kell szerintem aggódni, a magyar bajnok, a Fővárosi Bv. Intézet le bírja nyomni az orosz óriást. Egyébként a túltelítettség csak nőni fog, hiszen május 1-től szigorodik a Btk., és hát a kormányra kerülésre esélyes pártról is lehet tudni, hogy nagy barátja a büntetőjogi szigornak. A jelen gazdasági helyzetben meg gondolom, börtönépítésre annyira nem lesz pénz.   

Címkék: alkotmányjog alapjogok büntetésvégrehajtási jog

A bejegyzés trackback címe:

https://legaleagles.blog.hu/api/trackback/id/tr471858111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása