Kisigi egyébként már több posztot is szentelt a szólásszabadsággal kapcsolatos kérdéseknek itt a blogon , most akkor itt van tőlem is egy, némiképp eltérő hangsúlyokkal.

Miről van itt szó? A rendszerváltás óta rendszeresen visszatér a következő történet: immár tűrhetetlen a gyűlöletbeszéd elharapózottsága, az ajtón zörget a fasizmus, az állam pedig tehetetlen vagy legalábbis tehetetlenkedik, itt az idő tehát, hogy vaskézzel fékezzük meg ezt a dolgot. Ilyenkor – rendszerint éppen baloldali többségű – Országgyűlés kiizzad magából egy Btk. módosítást, amit utána az Alkotmánybíróság megsemmisít, mondván, hogy az alkotmányellenes, mert túlzott (szükségtelen és aránytalan) mértékben korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát.

 

Most a jogalkotó egy új húzással próbálkozik, megpróbálja az Alkotmány vonatkozó rendelkezéseit megváltoztatni, nyilván azzal a szándékkal, hogy az Alkotmánybíróság kezéből kiüsse azt a fegyvert, amivel eddig agyoncsapkodta az említett Btk. (illetve néha Ptk.) módosításokat, ha tehát elfogadnák a javaslatot, akkor bizonyára hamarosan találkozhatnánk egy újabb remek büntetőjogi javaslattal is a gyűlöletbeszéd ellen.

Ami miatt szomorú, hogy mindebből csak a holokauszttagadás kérdése lépte át az ingerküszöböt, az az, hogy a szakmailag egyébként elég gyengén összerakott javaslat a magyar jogrendszer egyik szent tehenét, az alapjogok – különösen a véleményszabadság – önpusztító jellegű védelmét próbálta volna arrébbnoszogatni a valóság négysávos autópályájáról, ahol egy pocsolyában fekve viszonylag nagy dugókat okoz. Ez a hasonlat persze nem a legjobb, mert az igazi ilyen szent tehén az adatvédelem, arról meg most nem lesz szó, de azért a véleményszabadság is komoly fetrengési potenciállal rendelkezik.

 

Mindenekelőtt kiemelendő, hogy azért volt egy szervezet, mégpedig a TASZ, amely nyílt levélben tiltakozott a dolog ellen, sőt, megpróbálta érdemi érvekkel is alátámasztani álláspontját, ami mindenesetre becsülendő lépés tőlük, mert így legalább látható, hogy rettenetes mennyiségű zavar van a fejekben ezzel a dologgal kapcsolatban. A TASZ álláspontjára később még kitérek.

 

Az én véleményem igen egyszerűen összefoglalható. Az embernek alapvetően el kell döntenie, hogy azt gondolja-e, hogy a gyűlöletbeszéd a demokrácia ára, és azért, hogy mondjuk egy Matula Magazin szerű képződmény büntetlenül szórakoztathassa a vidám kis olvasóit, elviseli-e a folyamatos zsidózást más portálokon, vagy az a véleménye, hogy az államnak igenis meg kell akadályoznia ezt. A jelen poszt szerzője – bár ez ebből az írásból nem annyira tűnik ki – inkább az első véleményt képviseli, de ha nagyon összeszedi magát, akkor képes megérteni a másikat is.

 

Egy biztos: egy seggel nem lehet két lovon ülni. Ha azt gondoljuk, hogy a gyűlöletbeszéd olyan kórság, amit tűzzel-vassal ki kell irtania az államnak, akkor bizony oda kell adni utóbbinak a tüzet és a vasat, márpedig – és ez lenne a poszt fő mondanivalója – ez csak úgy megy, ha módosítjuk az Alkotmányt. Mér van ez így? Azért, mert az Alkotmánybíróság következetesen (kivéve a Kisigi által ismertetett, sorból kilógó nemzeti jelkép megsértése és tiltott önkényuralmi jelkép használata határozatokat) azt állapította meg, hogy az Alkotmány hatályos 61. §-a „a véleményt annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül véd.”, és „a szólásszabadság korlátozását nem alapozhatja meg a szélsőséges álláspont tartalma, kizárólag annak közvetlen, belátható következménye”, valamint akkor „indokolható a büntetőjogi jogkövetkezmény kilátásba helyezése, ha a cselekmény eléri azt a szintet, amely alkalmas arra, hogy az emberek nagyobb tömegében a szenvedélyeket oly magas fokra lobbantsa, amelyből gyűlölet keletkezvén, a társadalmi rend és béke megzavarására vezethet. Ha egy ilyen cselekmény következtében a köznyugalom megzavarása mögött <<ott van nagyszámú egyéni jog megsértésének a veszélye is: a csoport ellen felszított indulat fenyegeti a csoporthoz tartozók becsületét, méltóságát (szélsőséges esetben életét is), megfélemlítéssel korlátozza őket más jogaik gyakorlásában (köztük a szabad véleménynyilvánításban)>>”. Ha valakit ez részleteiben érdekel, olvasgassa a 30/1992., 12/1999., 18/2004., és 95/2008. AB határozatokat, azokból jól kitűnik, hogy az Alkotmány 61. § (1) bekezdését, mely szerint „a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze” az AB igen szigorúan értelmezi.

 

Namost ehhez képest kell elképzelnünk a derék jogalkotót, aki csak azért is görcsösen meg akarja akadályozni a gyűlöletbeszédet, mert hogy az milyen rossz, és végül eljut arra a pontra, hogy ha én X-et akarom beleírni a Btk.-ba, és azt az AB szerint az Alkotmány Y mondata nem engedi, akkor az a megoldás, hogy megváltoztatom az Alkotmány Y mondatát. Ebbe szerintem jogtechnikai szinten egyáltalán nem lehet belekötni, csak azon az alapon, hogy valaki nem szeretne olyan társadalomban élni, ahol az állam korlátozza ezt az alapjogot. Ezt az álláspontot felvéve viszont kénytelen elfogadni annak hangoztatója, hogy valaki viszont olyan társadalomban nem szeretne élni, ahol a jogrendszer lehetővé teszi a gyűlöletbeszédet. A vita tehát innentől kezdve az úgynevezett politika terén zajlana, nem pedig a jog terén. Ettől független a tárgyalt javaslat szakmai színvonala, az valóban lehetne sokkal jobb is, viszont az ellenérvek általában nem ezzel kapcsolatosak.

 

Dióhéjban ez lenne a mondókám első része, így se rövid, szóval a továbbiakat csak saját felelősségre érdemes olvasni, előrejelezhetően szőrözős és kötekedős lesz.

 

A fentiekkel szemben érdemes elolvasni azt, amit a TASZ írt, amely szervezettel kapcsolatban az a pozitívum mindenképpen kiemelendő, hogy megpróbálta összefoglalni egy dokumentumban, hogy mit is gondol erről a dologról (és ez megítélésem szerint az úgynevezett liberális értelmiség álláspontját is tükrözi), ami lehetővé teszi, hogy az ember vitatkozhasson ezekkel a nézetekkel, és ne valamilyen félmondatokból összeálló utalásrendszerből ismerhesse meg a szólásszabadság-párti álláspontot. Nagy probléma ugyanakkor, hogy ez a vélemény kiválóan példázza azt a magyar közbeszédben igen elterjedt és fájdalmas gyakorlatot, mely szerint a politikai viták helyett kvázi-jogi vitákat folytatunk. Lássuk tehát:

 

„Az Alkotmány a demokratikus berendezkedés záloga. Nem szimbolikus eszközök tárháza, hanem normatív ereje van.”

Ezt nem teljesen értem, hogy miért hangsúlyozzák, de így van.

„Az Alkotmányban az alapvető jogokat nagyon elvontan kell meghatározni, azok részletes kibontása a törvények és az Alkotmánybíróság feladata.”

Ezt mondjuk ilyen tendenciaszerűen így van (mármint nem jogi értelemben, hanem a bevett kodifikációs technikák ilyenek), de azt érdemes figyelembe venni, hogy a jelenlegi rendszerben minél nagyobb az elvontság foka, annál inkább az AB mondja meg, hogy mit jelent x mondat az Alkotmányban. Kérdés, hogy mennyivel van nagyobb demokratikus legitimációja a parlamenti frakciók jelölése alapján választott 9-11 öregembernek, mint a nép választott képviselőinek. Lehet, hogy jó ez így, ahogy van, de talán még nem dogma…

A másik, hogy az elvontság kapcsán igen érdekes lenne megismerni a TASZ véleményét az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdéséről, mely szerint „A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” Ez mennyiben kevésbé elvont, mint a javaslat?

 

„A büntetőpolitika nem lehet az alaptörvény tárgya.”

Hát ezzel mélyen egyet lehet érteni, gondolom a tervezet 4. §-ában szereplő„a törvény szigorúan bünteti” elemre gondol a szervezet, amelyet az Alkotmány 70/A. (2) bekezdésében akar a tervezet beiktatni, és amelyet nyilván az elfogadás utáni alkotmánybírósági vizsgálat azon megállapításának megelőzése érdekében iktattak be, mely szerint a tilalom sajnos benne van az Alkotmányban, de ebből nem következik a büntetőjogi büntetés indokoltsága. Kétségkívül nem túl elegáns megoldás, figyelemmel arra, hogy a javaslatot nyilván nem fogják elfogadni, érdeklődéssel várom a TASZ aláírásgyűjtő akcióját a 70/A. § (2) bekezdésének jelenleg hatályos szövegével kapcsolatban, amely szerint „Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.” Felteszem, ez is van annyira büntetőpolitikai kérdés, mint a tervezetben foglaltak…

 

„Az Alkotmány hosszú távra szóló törvény, a benne foglalt rendelkezéseknek időtállónak kell lenniük.”

Ez megint ilyen technikai dolog, azonban felvet érdemi kérdést is. A 30/1992. AB határozat óta visszatérő elem a következő mondat: „Politikai kultúra és egészségesen reflektáló közvélemény csakis öntisztulással alakulhat ki. Aki tehát gyalázkodik, magát bélyegzi meg, s lesz a közvélemény szemében <<gyalázkodó>>. A gyalázkodásra bírálat kell hogy feleljen.” Nos, ez egyszerűen nem történt meg. Lehet, hogy ez nem is baj, lehet, hogy az, ez a fenti politikai vélemény függvénye. Ugyanakkor rettenetesen álságos 17 olyan évvel a 30/1992. AB határozat után, amely 17 év alatt a gyűlöletbeszédnek nevezett megszólalások gyakorisága és durvasága egyre fokozódott, azt mondani, hogy de ezt majd az idő meg a fejlődés megoldja. Aki 1992-ben még élő holokauszttúlélő volt, és még mindig nem halt meg, az szerintem joggal kérdezheti, hogy ez még az ő életében be fog következni? A becsületes válasz talán az lenne, hogy nem, és nem is akarjuk, csak ezt persze kínos kimondani.

 

„A meglehetősen lakonikusan indokolt alkotmánymódosítási javaslat végiggondolatlan: az ad hoc fogalmak használata, az alapjogi tesztek figyelmen kívül hagyása nagy károkat képes okozni a demokratikus berendezkedésben.”

Szakmai jellegű kritika, és jogos, a szövegezés nem az igazi. Ezzel kapcsolatban talán érdemes lehet Kovács Péter alkotmánybíró által a 95/2008. AB határozathoz fűzött párhuzamos indokolást idézni: „a jogalkotó saját munkáját könnyítené meg azzal, ha ezen a területen minél szorosabban kapcsolódna a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló 1965. évi ENSZ-egyezményszóhasználatához.”

Az alapjogi tesztekről meg annyit, hogy a tervezet célja ezek kiküszöbölése, így annyira nem meglepő, hogy nem veszi őket figyelembe.

 

„A TASZ álláspontja szerint a képviselőknek tartózkodniuk kell az ilyen javaslatoktól, ez ugyanis azt az aggályt veti fel, mintha 258 országgyűlési képviselő megfoszthatná az állampolgárokat alapvető jogaiktól. Az alkotmányos alapjogokat nem az Alkotmány hozza létre, abban csupán megfogalmazást nyernek az eleve létező morális elvek: az emberi méltóság, a véleménynyilvánítás szabadsága, a gyülekezési és az egyesülési jog és a többi alapjog.”

Fogadjuk el, hogy nem az Alkotmány hozza létre az alapjogokat, de gondoljunk közben arra, hogy viszont a tartalmukat bizony az határozza meg. Ha ezzel nem értünk egyet, akkor azzal azt is mondjuk, hogy azok az országok, ahol valamely alapjog gyakorlásának lehetőségei szűkebbek (pl. a tárgybeli témakörben Németország), az emberi jogokat lábbal tipró diktatúrák. Úgy emlékszem egyébként, hogy a hatályos alkotmányt is az országgyűlés fogadta el, nem volt népszavazás, meg ilyesmi, szóval ez a legitimációs kérdés kicsit furcsa.

 

„A jogalkotó és az Alkotmánybíróság közötti szemléletmódbeli különbséget alkotmánymódosítással feloldani cinikus hozzáállás, hiszen éppen az alkotmánybírósági kontrollt próbálják a képviselők kikerülni.”

Ezt az érve egyszerűen nem értem, van az alkotmányozó hatalom, akinek nem tetszik, ahogy az AB értelmezi a hatályos alkotmányt, ezért módosítani akarja azt, hogy úgy értelmezze, ahogy ő szeretné. Általában ha a jogalkalmazó (és ebben a kontextusban az AB az!) nem úgy értelmezi a jogszabályt, ahogy a jogalkotó szeretné, akkor a jogalkotó ügyesen nem diktatórikus módszerekkel próbálja meg kényszeríteni a jogalkalmazót a megfelelő értelmezésre, hanem megváltoztatja a szöveget.

 

„[…]”

„A benyújtott módosító javaslat társadalmi problémákat kíván megoldani. A TASZ álláspontja szerint az Alkotmány alkalmatlan erre a feladatra. Az ilyen jogalkotás diszfunkcionális, nem tesz mást, mint az Alkotmányban meghatározott értékeket és az alkotmányos követelményrendszert rombolja le. Társadalmi problémákatugyanis nem lehet alapjog-korlátozássalmegoldani, tévedés azt hinni,hogy e problémák oka az alapjogok szabályozásában keresendő.”

A javaslat célja egy későbbi Btk.-módosítás alkotmányos alapjainak megteremtése. Az egyébként valóban igaz, hogy magában egy Btk.-módosítással sem lehet társadalmi problémákat megoldani. Az is egy elképzelhető elméleti álláspont, hogy a jogszabályok semmilyen hatással nincsenek a társadalomra, ebben az esetben viszont tiltakozni is felesleges ellenük. De értem egyébként az álláspontot, mely szerint ez a dolog a problémát nem oldja meg. Erre azt lehet mondani, hogy a büntetőjogi alternatíva, mely szerint nem kell semmit csinálni, a társadalom majd megoldja, kudarcot vallott, tehát valamilyen új ellenérvre lenne szükség.

 

„A TASZ álláspontja szerint a gyűlölet-bűncselekmények terjedése súlyos problémát jelent. A kirekesztés, a szegregáció, a méltánytalanság, az intézményesült diszkrimináció az antiszemitizmus nem fog az alapjogok korlátozásától megoldódni.”

A TASZ téved: a gyűlölet-bűncselekmények, vagyis jelen pillanatban a közösség elleni izgatás nem terjednek (lásd az ismertté vált bűncselekmények számát: http://crimestat.b-m.hu/). A felsorolt jelenségek, azok terjednek, ezek egy részét akarja bűncselekménnyé nyilvánítani a javaslat.

 

„A Magyar Köztársaság felelőssége, hogy az oktatáspolitika, a diszkrimináció és a szegregáció felszámolásával az elfogadást és tiszteletet biztosítsa minden nemzeti, etnikai és vallási kisebbség számára. Az előítéletes gondolkodásmód mindenfajta megnyilvánulását utasítsa el, ideértve az állami előítéletességet is.”

Nem kötelező azt a nézetet elfogadni, hogy az állam tud alakítani a társadalmon, sőt. De ha egyszer valaki ezt gondolja, akkor érthetetlen, hogy az eszközök biztosítását miért ellenzi.

 

„A gyűlölet-bűncselekmények elleni fellépés nem Alkotmánymódosítást kíván, hanem a meglévő jogszabályok következetes betartatását, az állam aktív szerepvállalását a diszkrimináció és kirekesztés felszámolásában.”

És ismét visszatér a mantra. Igen, az állam tehetne többet a diszkrimináció és a kirekesztés felszámolásában. Ennek azonban semmi köze nincs a hatályos jog szerinti gyűlölet-bűncselekményekhez, az ugyanis a közösség elleni izgatás, amiből évente kb. egy büntetőeljárás indul. Erre utal az az érv, hogy ha betartanák a hatályos jogszabályokat, akkor ebből több lenne. Nos, nem. A bíróságok a fent idézett – mindenkire kötelező – AB határozatok alapján értelmezik a Btk.-t, és közvetlen veszély hiányában nem állapítják meg a bűncselekmény elkövetését. Ezen a szabályozási környezet (a Btk.) módosításával lehet változatni, ez pedig az Alkotmány módosítását igényli.

 

„A 61. § új (5) bekezdésének első fordulatában meghatározott „gyűlöletkeltés” és a jelenleg is büntetni rendelt gyűlöletre uszítás közötti különbség nem világos, az indokolás semmiféle eligazítást nem ad ezen a téren. A hatályos büntető törvénykönyv kommentárja szerint a közösség elleni izgatás bűntettét az követi el, aki nagy nyilvánosság előtt gyűlöletre uszít, illetve gyűlölet keltésére alkalmas egyéb cselekményt követ el. Eszerint a két fogalom azonos, amely ma is büntetendő. Ennek az Alkotmányba való átültetése felesleges, a megfogalmazása pedig pontatlan.”

Javaslom tanulmányozni a 18/2004. AB határozatot, onnan kiderül a különbség:

„A gyűlöletre izgatás kifejezés beiktatása mellett az erőszakos cselekmény elkövetésére való felhívás külön kiemelése, és e két új elkövetési magatartás együttkezelése egyértelműen azt a törvényalkotói szándékot fejezi ki, hogy az Abh1. alapján az uszítás fogalmi körébe nem tartozó magatartások is büntethetőek legyenek.”

 

„A második fordulat azonban az eddigi alkotmányos alapjogi szemlélettől eltérően meghatározott eszmék hangoztatására vonatkozó tilalmat tartalmaz. A TASZ álláspontja szerint az eszmék hangoztatásának tilalma nem felel meg a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozására vonatkozó kritériumoknak. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a véleménynyilvánítás korlátozása csak akkor indokolt, ha a vélemény külső korlátba ütközik. A véleménynyilvánításhoz való jog nem korlátozhatatlan alapjog, azonban fokozott védelmet élvez. A véleménynyilvánítás szabadságával szembeni korlátozás súlya, a védendő tárgykört illetően eltérő. Nagyobb a súlya akkor, ha valamely másik alapjog érvényesítésére szolgál, kisebb, ha ilyen jogokat mögöttesen, valamely intézmény közvetítésével véd, és legkisebb, ha csupán valamely elvont érték, mint például a köznyugalom a védelem tárgya. [30/1992.(V. 26.) AB hat.]”

Igen, valóban ez az AB gyakorlat. A javaslat célja éppen ennek megváltoztatása. Egyszerűen érthetetlen az az érv, amely a megváltoztatni kívánt rendelkezés bevett értelmezését hozza fel a rendelkezés módosításával szemben.

 

„A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy a véleménynyilvánítás nem csak azokra az információkra, eszmékre vonatkozik, amelyeket kedvezően fogadnak vagy nem tartanak bántónak, illetve amelyek indifferensek, hanem és különösen azokra, amelyek sokkolnak, sértik és zavarják az államot vagy a lakosság bármely részét. Nincs semmi értelme annak, hogy ezt a szabadságot csak addig biztosítsuk, míg az elfogadott véleménnyel összhangban használják.(Handyside v. UK 1999.)”

Az Emberi Jogok Európai Egyezményének van ám egy 17. cikke is, amely szerint „az Egyezmény egyetlen rendelkezését sem lehet úgy értelmezni, hogy az bármely állam, csoport vagy személy számára jogot biztosítana olyan tevékenység folytatására vagy olyan cselekedet végrehajtására, amely az Egyezményben foglalt jogok és szabadságok megsértésére […] irányul.” Szóval itt egy kicsit másról van szó…

 

„Az alkotmánymódosítás ugyancsak figyelmen kívül hagyja a véleménynyilvánítás tartalomsemleges védelmének elvét. A véleménynyilvánítás szabadsága a véleményt annak érték- és igazságtartalmára való tekintet nélkül védelem illeti meg. A korlátozás alapja a vélemény által kiváltott hatás lehet, de nem annak tartalma. Amennyiben a vélemény gyűlöletre uszít, akkor az már ma is büntetendő, az nem része a szólásszabadságnak. Az alkotmánymódosítás azonban ezt figyelmen kívül hagyva azt is tiltani rendelné, amikor a vélemény hatásában még csak mások alapvető jogát vagy a köznyugalmat közvetlenül sem sérti vagy veszélyezteti. A sérelem hiányában nem indokolt a korlátozás. A javaslat ugyanis akkor is büntetőjogi szankció alkalmazását írná elő, ha a beszéd a köznyugalmat közvetlenül nem sérti vagy nem veszélyezteti. Az elnagyolt szövegezést jól mutatja a „dicsőítés” és „népszerűsítés” fogalmak használata, amelyek közötti különbségre az indokolás nem tér ki. A véleménynyilvánítás szabadsága alapvető védendő értékünk, célja, hogy mindenki szabadon kifejthesse álláspontját. Az álláspontok kifejtésének tiltása csak nagyon szűk körben lehet indokolt és a korlátozásnak minden esetben arányosnak kell lennie az elérni kívánt céllal.”

Megint a jó öreg AB gyakorlat a hatályos szöveg alapján, amit módosítani akarnak.

[a gyülekezési és egyesülési jogi részt egy jövőbeli poszt reményében átugrom]

és végül a fő érv: „A tervezett Alkotmánymódosítás teljes mértékben figyelmen kívül hagyja mind az Alkotmánybíróság által meghatározott alapjogi rendszert, mind a büntetőjog célját és szerepét, annak ultima ratio jellegét.”

Igen, figyelmen kívül hagyja, mivel a célja az AB által meghatározott alapjogi rendszer módosítása. Nem, nem hagyja figyelmen kívül a büntetőjog ultima ratio jellegét, mivel azon a – természetesen vitatható – elgondoláson alapul, hogy az eddigi eszközök nem voltak elegendőek. Ilyen érv azonban nem jelenik meg a TASZ álláspontjában.