Kínzó kérdések az önkényuralmi jelképekkel kapcsolatban

2009.04.01. 06:12 Kisigi

Már a blog indítása óta tervezzük Vajnai Attila szomorú történetének részletes feldolgozását, de úgy döntöttünk, hogy megvárjuk a Legfelsőbb Bíróság végső döntését. Az összes létező magyar és nemzetközi bírói fórumot megjárt ügyet nem könnyű követni, de megéri tenni egy próbát. Talán így kiderül, hogyan sikerült hosszú évek kemény munkájával alkalmazhatatlanná értelmezni egy jogszabályt.

 

A törvény

A jogalkotó eredeti elképzelése szerint azért kellett az önkényuralmi jelképek használatát büntetendővé nyilvánítani, mert

a XX. század szélsőséges politikai eszméi Európában és Magyarországon a hatalom erőszakos megszerzése és kizárólagos birtoklása útján olyan diktatúrákat hoztak létre, amelyek semmibe vették az emberi jogokat és magyar állampolgárok tömeges kiirtásához vezettek. (...) az említett szélsőséges eszméket magukénak valló államok, szervezetek, mozgalmak jelképeinek használata fájó sebeket szaggat fel és összeegyeztethetetlen alkotmányos értékeinkkel

Ebből kiindulva alkották meg a Btk. 269/B. §-át, amelynek (1) bekezdése szerint az követi el az önkényuralmi jelkép használatának vétségét, aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vöröscsillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet terjeszt, nagy nyilvánosság előtt használ vagy közszemlére tesz.

 

Alkotmánybíróság

Szerintem már a törvényszöveg írói is tudták, hogy alkotmányellenes tényállást kalapáltak össze, ezért nem kicsit csodálkozhattak akkor, amikor az elolvasták a 14/2000. (V. 12.) AB határozatot. Ugyanis az Ab úgy döntött, hogy az önkényuralmi jelkép használata nem fér bele a véleménynyilvánítás szabadságába, ezért annak tiltása nem alkotmányellenes.

A határozat szerint az alkotmányos értékekkel összeegyeztethetetlen véleménynyilvánítást az Alkotmány 61. §-a nem védi, márpedig az Alkotmány 2. § (3) bekezdéséből az következik, hogy az alkotmányozó hatalom az Alkotmányon kívülre utasít minden olyan tevékenységet, amely a hatalom erőszakos megszerzésére, gyakorlására, kizárólagos birtoklására irányul. Az önkényuralmi jelképek mint az állami önkény jelképei, a XX. századi magyar történelemben megvalósult olyan politikai törekvéseket szimbolizálnak, olyan negatív értékeket hordoznak, amelyeket a hatályos Alkotmány 2. § (3) bekezdése kifejezetten tilt, és mindenki kötelezettségévé teszi az ilyen törekvésekkel szembeni fellépést.

Ez így ebben a formában elég sovány. Az Alkotmány 2. § (3) bekezdésében írt magatartásokat az állam elleni bűncselekmények körében bőségesen büntetni rendeli a Btk., és a pénzbüntetésnél egy kicsit komolyabb szankciókat ír elő. Az nyilvánvalóan butaság, hogy "a Btk. tényállása tartalmilag előkészület-jellegű magatartást tilt", ezen elegánsan lépjünk is túl. Az nem igaz, hogy az alkotmányos értékekkel összeegyeztethetlen véleménynyilvánítást ne védené az Alkotmány. A gyűlöletbeszédes határozatokból (30/1992., 12/1999., 18/2004., 95/2008.) kiderül, hogy a náci/kommunista beszéd nem büntetendő, az ilyen vélemények nagy nyilvánosság előtti kifejtése egészen addig belefér a véleménynyilvánítási szabadságba, amíg nem megy át egy adott csoport elleni gyűlöletre uszításba (amit tulajdonképpen egyáltalán nem lehet megállapítani, de ez egy másik történet).

Maga a határozat rögzíti, hogy az önkényuralmi jelképek terjesztése, nagy nyilvánosság előtti használata, közszemlére tétele a politikai véleménynyilvánítás egyik formája. Márpedig ebben az esetben érvényesnek kell tekinteni a 30/1992. (V. 26.) AB határozatban kifejtett tételt, amely szerint a véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi, így annak csak külső korlátai lehetnek. Ha azért megengedhető az önkényuralmi jelképek tiltása, mert azok az Alkotmány által tiltott politikai törekvéseket szimbolizálnak, akkor a vélemény értéktartalma alapján minősíti a jogalkotó az adott magatartást büntetendőnek.

Tehát az nem vitás, hogy az önkényuralmi nézetekkel való azonosulás, ezeknek a nézeteknek a terjesztése belefér a véleménynyilvánítási szabadságba, így ezen ideológiák jelképeinek használatát sem lehetne büntetni. Aztán valahogy mégis sikerült kihozni azt, hogy ez utóbbi büntetendő magatartás. Aminek az az eredménye, hogy a zsidókat becsmérlő szónok esetében nem azt büntetik, hogy náci, és még úgy is beszél, hanem azt, hogy mindeközben a kabátján egy horogkereszt van.

Ugyanolyan értelmetlen ez, mint a másik remekmű, a nemzeti jelkép megsértéséről szóló 13/2000. (V. 12.) AB határozat. Ebben nem találták problémásnak azt, hogy a Btk. büntetni rendeli a magyar nemzeti jelképeket sértő vagy lealacsonytó kifejezés használatát. Azt valahogy elfelejtették, hogy ha valaki ugyanezt a magatartást a magyar nemzet vonatkozásában fejti ki, azt nem lehet alkotmányosan büntetni. Tehát a nemzet jelképeit jobban védik, mint a nemzetet, amit jelképeznek. Aznap nem voltak nagy formában az alkotmánybírók.

Ha az értelmezés ilyen abszurd eredményre vezet, akkor el kellene gondolkodni, hogy valamit nem csináltunk jól. Valószínűleg az alkotmánybírók is érezték, hogy ez a gondolatmenet nem túl meggyőző, ezért igyekeztek egy másik érvet is találni:

A múltban sérelmet elszenvedett emberekben és ezek különféle közösségeiben a jelképeknek a Btk. 269/B. §-ában tiltott használata méltán fenyegetettség-érzetet, konkrét tapasztalatokon alapuló félelmet ébreszthet, hiszen a jelképek a totalitárius eszmékhez kapcsolódó embertelenségek megismétlődésének rémét keltik fel.

Ez leginkább a közöségek méltóságának védelmére emlékeztet engem, márpedig az emberi méltóság védelme a véleménynyilvánítási szabadság külső korlátja lehet, tehát ez még akár rendben is lehetne. Csakhogy azt is tudjuk, hogy a köznyugalom elvont, esetleges fenyegetettsége nem elégséges indok a korlátozáshoz, márpedig az, hogy az adott magatartás "félelmet ébreszthet", ezt a határt nem lépi túl. Csak egy gyors emlékeztető a 30/1992. (V. 26.) AB határozatból:

A Btk. abból indul ki, hogy a nemzeti vagy vallási közösségekre nézve sértő kifejezés használata általában ellentétes a társadalom kívánatos nyugalmával. Ez az immateriális bűncselekményi tényállás tehát a közrendet, a köznyugalmat, a társadalmi békét önmagában véve, elvontan védi. A bűncselekmény megalósul akkor is, ha a sértő kifejezés a körülmények folytán nem jár annak veszélyével sem, hogy egyéni jogokon sérelem esne. A köznyugalom ilyen elvont veszélyeztetése nem elégséges érv ahhoz, hogy a véleménynyilvánítási szabadságot büntetőjogi büntetéssel alkotmányosan korlátozni lehessen.

Nem kell részletesen magyarázni, hogy ennek a tesztnek az alkalmazása a Btk. 269/B. §-ára milyen eredménnyel járt volna.

 

Európai Bíróság

Tehát a tényállást nem semmisítette meg az Ab, ami Vajnai Attila szempontjából igen kellemetlen következményekkel járt: 2004-ben egy évre próbára bocsátották önkényuralmi jelkép használata miatt. Vajnai ahogy illik, fellebbezett, a Fővárosi Bíróság pedig előzetes döntéshozatali eljárásban megkereste az Európai Bíróságot a következő kérdéssel:

Az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikkének rendelkezései, mely szerint az Unió a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és az alapvető szabadságok tiszteletben tartásán alapul, illetőleg a 2003/43/EK irányelv rendelkezései, mely ugyancsak az alapvető szabadságjogokra utal, lehetővé teszi-e azt, hogy az a személy, aki politikai meggyőződését az azt tükröző jelképpel szemmel láthatóvá kívánja tenni, ezt bármely tagállamban megtehesse, s az Alapvető Jogok Chartájának 10., 11. és 12. cikkének rendelkezéseivel?

Az Európai Bíróság rövid és nem túl meglepő választ adott:

Az Európai Közösségek Bíróságának nyilvánvalóan nincs hatásköre a Fővárosi Bíróság (Magyarország) 2004. június 24-i végzéssel feltett kérdésének megválaszolására.

A Fővárosi Bíróság ezzel elintézettnek tekintette a dolgot, és helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Vajnainak ez nyilván kevéssé tetszett, ezért elment Strasbourgba.

 

Emberi Jogok Európai Bírósága

A történetnek ezt a részét mindenki ismeri: az EJEB megállapította, hogy aki nyilvánosság előtt vörös csillagot visel, az a politikai nézeteit fejezi ki, így a szimbólum ruhán való elhelyezése a véleménynyilvánítás körébe esik. Márpedig ha a véleménynyilvánítás szabadságát politikai szónoklat formájában gyakorolják, korlátozások csak akkor igazolhatók, hogyha egyértelmű, nyomós és kifejezett társadalmi szükséglet áll fenn.

Eddig egyet lehet érteni a döntéssel, de ezután következik egy legalábbis véleményes megállapítás: a vörös csillag nem tekinthető kizárólag a kommunizmust reprezentáló jelképnek, annak viselése nem kizárólag az önkényuralmi eszmékkel való azonosulást jelenti, különösen azon tény fényében, hogy a kérelmező a vörös csillagot egy jogszerűen rendezett békés demonstráción, bejegyzett baloldali politikai párt alelnökeként viselte, akiről nem ismeretes, hogy a jogállamisággal szembehelyezkedve kívánna részt venni a magyar politikai életben, de a Btk. 269/B. §-a nem kívánja meg annak bizonyítását, hogy a tényleges használat önkényuralmi propagandának minősül.

Nem véletlen, hogy hirtelen mindenki kettős mércét kiáltott, ami nem is rossz tipp, főleg a Lehideux és Isorni-ügyben hozott döntésre figyelemmel: ebben az EJEB kimondta, hogy a holokauszt tagadására és újraértelmezésére nem terjed ki a 10. cikk által biztosított védelem. Van erre utalás a Vajnai-ítéletben is, de az EJEB szerint nem ugyanaz a két eset: mivel abban az ügyben náci típusú politika igazolása volt a tét, a joggal való visszaélés megállapítására azért került sor, mert a 10. Cikkre önkényuralmi indítékkal rendelkező csoportok hivatkoztak. Nem kell hosszasan elemezni ezeket a megállapításokat ahhoz, hogy arra jussunk, az EJEB szerint a nácik per definitionem önkényuralomra törnek, míg a kommunisták nem.

 

Fővárosi Ítélőtábla és Legfelsőbb Bíróság

A Bojtárok Blogon olvastam először a Fővárosi Ítélőtábla 3.Bhar.159/2008/7. számú határozatáról (a Bírósági Határozatok Gyűjteményében FIT-H-BJ-2008-75. számon érhető el). A bíróság dícséretes gyorsasággal alkalmazkodott az EJEB ítélete nyomán kialakult új helyzethez, mivel a júliusban megszületett strasbourgi döntést a novemberi határozatában már alkalmazta is. Kimondták, hogy jogtárgysértés csak akkor következik be, ha az árusításhoz tudati, érzelmi motívum is kapcsolódik, az önkényuralmi jelképek által megtestesített negatív ideológiák, eszmék az árusítással kapcsolatba hozhatók, akár az árusítók, akár a célzott vásárlási kör viszonylatában.

Hasonló indokolással mentette fel a Legfelsőbb Bíróság hősünket: a vörös csillag viselése még akkor sem lépi túl a véleményszabadság határát, ha egyesek számára visszatetsző, használatát jelenleg indokolatlanul korlátozza a magyar büntetőjog. Erre a korlátozásra csak akkor lenne lehetőség, ha egyértelműen önkényuralmi propaganda céljával viselnék a vörös csillagot.

Az alapvetően megnyugtató tény, hogy a Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Ítélőtábla azonos elvek alapján döntött, ez sajnos nem mindig van így. Ez a jogértelmezés többé-kevésbé következik az EJEB ítéletéből, nem is ez az izgalmas kérdés, hanem az, hogy most akkor mi lesz.

 

Hogyan tovább?

Én a magam részéről ezeket a döntésekkel nem nagyon tudok mit kezdeni, több okból is. Egyrészt a Marxim-ügyben már 1998-ban kidolgozta a gyakorlat azt a tételt, hogy a bűncselekmény megvalósításához az is szükséges, hogy az elkövető szándéka kiterjedjen a tiltott jelképnek és az általa képviselt fogalomnak vagy önkényuralmi eszmerendszernek a köztudatban történő elterjesztésére. Rövidebben: az önkényuralmi propaganda céljával cselekszik. Értem én, hogy az ember egy strasbourgi döntéssel a háta mögött sokkal magabiztosabban hoz kreatív jogértelmezést tartalmazó döntést, de láthatólag anélkül is mehet ez.

Azt egyáltalán nem látom, hogyan lehet megállapítani az önkényuralmi eszmerendszerrel való azonosulást. Vajnai Attila esetében erre nem volt lehetőség, annak ellenére, hogy ő kommunistának tartja magát. Nyilván lehet mondani, hogy ő olyan kommunista, aki nem törekszik a hatalom kizárólagos gyakorlására. De tényleg az lenne a bíróság feladata, hogy eldöntse, a jelképet használó személy pontosan milyen nézeteket vall? Mert ha az a büntethetőség feltétele, hogy az elkövető azonosuljon az önkényuralmi eszmerendszerrel, továbbá hogy az elkövetési magatartás kifejtése és az eszmerendszer közötti tudati-érzelmi kapcsolat fennálljon, akkor ebben a kérdésben is állást kell foglalni.

Végül van egy személyes jellegű problémám is: szerintem egyik jelkép használatát sem szabadna büntetni, erre nincs is alkotmányos lehetőség. Sajnos az Ab ezt csúnyán benézte, a jogalkalmazás pedig ennyit tudott kihozni a történetből. Most vajon elégedettnek kellene lennem? Hiszen a lehetséges elkövetések egy jelentős részét nem fogják büntetni, tehát egy kicsit beljebb vagyunk. De nem okoz ez nagyobb kárt, mintha következetesen tiltanák mindkét eszmerendszer jelképeit? Vagy meg lehet nyugodni, ha valaki ellen vádat emelnek a horogkereszt használata miatt, akkor majd ugyanezen elvek alapján őt is fel fogják menteni? Van esély arra, hogy az EJEB döntésére tekintettel a jogalkotó, vagy esetleg az Ab felülvizsgálja korábbi álláspontját? Mit csinálna az Ab, ha a vörös csillagot és a sarló-kalapácsot kivennék a tényállásból, de a náci és nyilas jelképek maradnának?

Kínzó kérdések, és én egyelőre nem látok megnyugtató válaszokat.

Címkék: alkotmánybíróság emberi jogok alkotmányjog büntetőjog gyűlöletbeszéd strasbourg közösségi jog bírói gyakorlat

A bejegyzés trackback címe:

http://legaleagles.blog.hu/api/trackback/id/tr591038610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.